Várakozás

Fél év telt el, és hát mondhatom, hogy történt pár dolog. Na nem olyan szuper nagy dolgok, de számunkra éppen elég ahhoz, hogy érezzük, haladunk. Haladunk a gyermekünk/gyermekeink felé. 

Tavaly november végén kézhez kaptuk a határozatunkat, ami 1 gyermekre szólt, 0-2,5 éves korig, származási megkötéssel. Szinte meg sem vártuk, hogy megszáradjon a tinta, de én már hívtam B-t (az ügyintézőt), hogy lenne egy kis módosítani való. Mondta, hogy semmi probléma, beszélget velünk újra a pszichológus, aztán meglátjuk. Mondanom sem kell, rosszul lettem. Te jó Isten, megint 6 hetet kell majd várni, hogy jóvá hagyja-e vagy sem, eleve először is úgy mentünk oda, hogy rettegtem. Mi lesz, ha nem leszünk alkalmasak. Jó, nyilván azok lettünk, de azért fenntartással mentünk a TEGYESZ-es pszichó randinkra. Képzeljétek… 5 percet töltöttünk bent, és SZ (Pszichológus), rögtön meg is mondta, hogy semmi gond nincsen, jóvá hagyja a kérelmünket. Így március óta kicsit más paraméterekkel várakozunk: 0-4,5 éves korig várunk akár tesókat/ikreket is, illetve a hangsúlyoztuk, hogy számunkra tényleg nem lenne gond a bizonytalan származás. 

A gyerekszoba egyébként teljesen elkészült, 2 gyerekre bútoroztuk. Igazából csak a babakocsi és ruhácskák hiányoznak. 

A csodás hír, hogy az Alapítvány, ahová nem mindenki kerül be, és nincs sorszám, márciusban levelet küldött nekünk, már a személyes találkozón is túl vagyunk, így aktívan várakozunk Náluk (is). Őszintén nem gondoltam, hogy lehet esélyünk. Sajnos több fórumon elég sok megosztó bejegyzés/megjegyzés található az Alapítvány vezetőjéről, de úgy voltunk vele, maximum nem keres meg Minket. 8 házaspár volt mindössze, így családias volt az egész. Igazán csak jókat tudnék mondani, nekünk teljesen pozitív élmény és benyomás volt.  Izgalmas és egyben hihetetlen érzés, hogy akár ma is megcsörrenhet a várva várt telefon. Egyébként őrjítő is, kb a kezemhez nőtt a mobil.

Áprilisban voltunk egy másik Egyesület öf találkozóján is. Na ott… Nagyon sokan voltunk. Várakozók és már családdá vált babások is érkeztek szép számmal. Szuper volt látni, hogy mennyi gyerek haza talál, hogy születnek a gyermekkel együtt édesanyák és édesapák is.

A hétvégén pedig a harmadik Alapítvány balatoni találkozóján voltuk. Sajnos csak 2 napra tudtunk lemenni, de nagyon reméljük, hogy legközelebb, ha lesz ilyen 4 napos kiruccanás, végig ott tudunk lenni. Imádom, hogy mennyire nyitottak. Egyébként mély nyomot is hagyott bennem ez a hétvége. 

Azt mondják, hogy mindegy, hogy egy gyerek roma vagy nem roma, kék/zöld/lila, 3 füle van egy 4 keze, ha valakit megkedvelsz, majd megszeretsz, egyszerűen színvak leszel, a kirívó jegyek eltűnnek. Csak az áradó szeretet fogod érezni. Akartam ezt az érzést, mert hallva annyira hihetetlen volt. És annyira szerencsés vagyok, hogy át is élhettem. Volt egy kisfiú, vélhetően roma származású. Már érkezésünk után incselkedett velem, a szemei szinte megbabonáztak. Áradt belőle a csíny, a huncutság, a nyitottság. Azt tudni kell, hogy én rettegek mindenféle kígyótól, de annyira, hogy egy 10cm-es vízisiklótól hazáig tudnék futni. na már most azért a Balatonban vannak. Gyerek áll parton, azt mondja bemenne. Menjek be vele. Na mondom ez halál ciki lesz, egy 4 éves leküzdi a mély víz iránt félelmét, én meg ott topog egy apró kígyó miatt. Bementem… A gyerek a tesójával fürtökben lógott rajtam. És akkor jött AZ érzés. Nem számított senki származása, nem számított, hogy rohadtul féltem a hülye kígyótól. Semmi nem számított, csak ahogy néztek rám a kicsik, ahogy játszottunk, ahogy bizalmat kaptam Tőlük annak ellenére, hogy most láttak először. Csak az számított, hogy Ők biztonságban, boldogan érezzék magukat. Úgy hiszem, ilyesmi lehet majd az az érzés is, amikor akkor csap belénk, mikor a Saját gyerekeink fogna haza érkezni. Rettenetesen várom. 

Minden helyen azt mondják, nem számít a sorszám. Hát ezt valamennyire el is hiszem, hogy nem minden pár várakozik ugyanolyan gyerekre, de azért számszerűsítem a tényeket. 

A TEGYESZ malma igen lassan őröl. Áprilisban jelentkeztünk, ők innen számolnak. 638-al indultunk, így több mint egy évvel később a 615.-ik helyik jutottunk. Ez nyilván nem lehet reális, hiszen így kb sosem kerülnénk sorra. A mi paramétereinkkel ez kb még 2-3 év. Minden esetre szörnyű, hogy Pest megyében ekkora sor.

Alapítvány 1: itt ugye nincs sorszám, csak várunk.

Alapítvány 2: náluk december óta várakozunk, 563-as indultunk, most 424.

Alapítvány 3: náluk is december óta várakozunk, 239-el indultunk, most 150.

Nyilván minden család és miden gyermek más. Minden várakozás más. A legfontosabb mégis, hogy a kicsik a lehető legjobb eséllyel, a lehető legjobb családhoz kerüljenek.